VIII. Kerületi Nagytábor 2025
VIII. Kerületi Nagytábor 2025
Érkezés után altáborunkban először mindenki elhelyezkedett, lepakolt, üdvözölte rég nem látott barátait. 🫂
Ezt közös tábori szintű megnyitó és zászlófelvonás követte, ahol kb. 480 egyenruhás cserkész terítette be a közösségi teret. Mondanunk sem kell, el tudjátok képzelni, milyen felemelő érzés volt! 🥹
Természetesen a vasárnapot misével tiszteltük meg Isten legszebb templomában, a természetben! ⛪️
Ó, és senki sem aludt kinn sátor nélkül, sikeresen felállította minden őrs a sajátját (meg a kihagyhatatlan kellékek - függőágyak - is felkerültek a fákra), óriási tábortűzzel záródott a nap a kalóztanács tagjaival. 🏕️🔥
Másnap építkeztünk, minden őrs elkezdte kialakítani a körletét, amit egy idő után megszakítottunk közös induló tanulással, illetve egy kis ismerkedős játékkal, hogy mindhárom csapat tagjai (Szolnok, Kalocsa, Izsák) megismerjék egymást! A kiscserkészeknek még kalózos játékok is adottak voltak, amit lelki program követett, csak hogy teljes legyen az élmény! 🥰🎶
Délután míg a nagyobbak VIP-val készítették magukat az eltűnt ereklye visszaszerzésére, kisebbek ezt számháború formájában tették meg. ⚔️
Azt hinnétek, ez bőven elég program, de semmiképp sem hagynánk ki az esti avatásunkat, ahol csapatunk egy új kiscserkésszel (Esztivel) és egy új újonccal (Emmával) gazdagodott! ❤️🩹
A harmadik nap délelőttje korosztályos tájfutással telt. Minden őrs a saját feladványát oldotta meg. Amikor pedig végeztek ezzel, vagy amíg még nem került rájuk sor, tábori emlékeket készíthettek: textilfilces pólókat, karkötőket és origamizhattak is! 🏃🏽♀️👨🏼🎨
Délután ismét kicsit elváltak a kis- és nagy cserkészek útjai… 🛣️
A nagyobbaknak virtuális raji forgószínpada volt. Minden altábor egy-egy állomással szolgált a rajoknak. A mi altáborunk Élő Among Us-szal lepte meg a népet! 🤫
A kiscserkészek ezalatt kicsit felfrissültek vizes program keretein belül. Száraz kalóz nem maradt a tengeren! 🌊
De velük nem csak ennyi történt…kinyomozták Nyomozó játék formájában, hogy hová is tűntek azok a fránya ereklyék! Este a szertartást így sikerült megtartaniuk végre, míg a többieknek altáborunk táncházat tartott. 🕵🏽♀️🔥
Szerdán a rohampályán mindenki kifutotta magát, hogy minél gyorsabban teljesítse a rá váró akadályokat. 🪖
Ebéd után kiscserkészeinktől szomorú és könnyes búcsút vettünk, a tábor közös számháborúval folytatódott a többi altábor ellen…eléggé kimaxoltuk! 💯
Az altábori tábortűz előtt pedig még részünk volt a tábori métabajnokság elődöntőjében! 😍🥎
Korosztályi napon, csütörtökön sok-sok területre nyerhettünk betekintést: volt például aki barlangászott a barlangász szakággal, de olyan is, aki a Jamboree-ról tudott meg érdekes információkat. Az MCSSZ különböző szakágai ellátogattak hozzánk! 🪨🤭
Ezen a napon készült el a közös KNT felirat is, ahová a sárga 4. altábor is felsorakozott! 💛
A nap végén közös tánc-, teaházas, társas esten vettünk részt. 💃🏽
A hatodik nap a portyáról szólt, aminek az éjszakáját végül a táborban töltöttük. 🥾🎒
Kipipálhattuk a hetedik napon a métabajnokság középdöntőjét, majd Fiú-lány ági programon kicsit kikapcsolódhattunk általunk választott módokon nemi identitásunkat erősítve. Volt röplabda, kalózos hajdísz készítés, kaszinó, hajmosás, színháború, zumba és még sok más! 👦🏼👧🏽
Vasárnap elcsendesedett a lelkünk szentmise és lélekszínház, lelki nap formájában. ❤️🩹
Mindeközben ekkorra kialakult egy szoros közösség, amelyet a bajtársiasság, együttlét és a programok által szerzett élmények erősítettek tudtunkon kívül. 🥰
Utolsó két nap nem sok fotó készült sajnos, eléggé elfáradt a banda… 😴
Viszont nem lustálkodtunk. Keretmesés akadályversenyt követte a tábori métabajnokság döntője. A rejtélyt kiderítettük, az ereklyéket sikeresen visszaszereztük! 😍☠️
A nap második fele a virtuális raji vizes forgószínpadról szólt. 🌀
Este pedig a többi altáborral közös tábortűz formájában megtartottuk az ősi kalózszertartást, melyben klánjaink ismét egyesültek, Tortuga szigetén pedig ismét szent lett a béke! 🥰
A tizedik nap a pakolás és a hazaút volt a középpontban. Gondolom mondanom sem kell, hogy ki mit csinált az út során: ALUDT! 😆
Köszönjük ezt a 10 napot nektek! Köszönjük, hogy itt voltatok! Csodás barátságok, kapcsolatok köttettek, amelyeket ne hagyjatok veszni! 🩷
Hajrá, Panamai Arany-fogú Klán! Számunkra örökké mi leszünk a legjobb altábor! 💛